Projekt ötlet gyűjtés a 2014-2020 pályázati időszak tervezéshez!

A 2014- 2020-as időszakban a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete várja a helyi akciócsoport területéről azokat az elképzeléseket, melyek alapját jelentik majd az elkövetkezendő időszak Helyi Fejlesztési Stratégiájának. A korábbi évekhez hasonlóan, hogy a helyi közösség területén a kedvezményezettek elképzeléseiket meg tudják valósítani, gyűjtjük a projektjavaslatokat, melynek megkönnyítéséhez a mellékelt projektgyűjtő adatlapon várjuk folyamatosan a projektötleteket.

A projektjavaslatokat a jaszsagi.kistersegi@gmail.com e-mail címre kérjük megküldeni 2015. április 30.-ig.

Ahhoz, hogy a helyi fejlesztési stratégiánk alapján majd pályázatát meg tudja valósítani, reális és költséghatékony ötleteket várunk.

A pályázatok részletes szabályairól egyelőre még nem tudunk tájékoztatást adni, majd erről a jogszabályok megjelenése után feltétlenül tájékoztatjuk Önöket.

A Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete a beérkezett projektötletek feldolgozását követően kezdi meg a helyi fejlesztési stratégia kidolgozását, és az ötletek alapján prioritásokat állapít meg, melyekre 2014-2020 között pályázatot lehet majd benyújtani.

A projektötlet adatlap letölthető word formátumban az alábbi linkre kattintva:

Projektötlet adatlap