Újra vár a Vidék Kaland!

Júniusban újraindul az AGRYA nagy sikerű, EU-díjnyertes kommunikációs programja, a Vidék Kaland, amelyre magyarországi és székelyföldi fiatal gazdák várják az érdeklődő városi fiatalok jelentkezését.

2014-ban ismét utazhatnak Székelyföldre is az érdeklődő városi fiatalok. A Vidék Kaland Programot, a múlt esztendőhöz hasonlóan hatmillió forinttal segíti anyagilag a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). Ezt a támogatást a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA a székelyföldi programelem előkészítésére és lebonyolítására fordítja. A résztvevőket pályázaton keresztül választja ki a szervezet, amelyre 2014. április 19-ig lehet jelentkezni. Az elmúlt évekhez hasonlóan városi fiatalok töltenek el egy-egy hetet fiatal gazdáknál, munkával, a gazdaság napi életének résztvevőiként. A városi fiatalok élményei nyomon követhetőek a www.videk-kaland.hu weboldalon.

Az AGRYA 2011-ben szervezte meg először a Vidék Kaland Programot, amelynek célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, valamint betekintés engedjen a gazdálkodók mindennapi életébe, a gazdálkodói életformába. A programot 2012 decemberében a legjobb EU-társfinanszírozású mezőgazdasági témájú kommunikációs programnak választották az Európai Bizottság által meghirdetett kommunikációs versenyen. A 2013. évi programban összesen negyven városi fiatal vett részt, akik között esztétát, gondozónőt, elemző közgazdászt, bolti eladót, orvost, marketing szakembert, újságírót, szociális munkást, és tolmácsot is találhattunk.

Jelentkezni a www.videk-kaland.hu és www.agrya.hu weboldalról letölthető jelentkezési lap kitöltésével és az AGRYA címére történő megküldésével lehet. A jelentkezőket az AGRYA és együttműködő partnerei képviselőiből álló bizottság hallgatja meg, majd választja ki a résztvevőket. A kiválasztás során elsősorban a jelentkezők motiváltságát és elszántságát értékeli a bizottság. A kiválasztási folyamat részét képező személyes meghallgatásokat Budapesten tartják 2014. április 24. és május 4. között. Az AGRYA várja a program iránt érdeklődő fiatal gazdák jelentkezését is. A fiatal gazdák jelentkezési lapja szintén a www.videk-kaland.hu , www.agrya.hu weboldalakról tölthető le, a jelentkezési határidő számukra is 2014. április 19.

A programról készült rövid összefoglalót ide kattintva nézhetik meg.